ESEMÉNYNAPTÁR

October 2017
S M T W T F S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

szgyf_banner.jpg

Kedves Érdeklődő, Tisztelt Látogató!

Köszöntöm Önt a Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum

vezetősége és valamennyi munkatársa nevében az intézmény honlapján. 

 „A jelenben élünk, a jövőről álmodunk, és örök igazságot tanulunk meg a múltból..”

A jelen gazdasági, társadalmi helyzete határozza meg mindennapjainkat. Nekünk, szociális szakembereknek arra kell törekednünk, hogy élhetővé tegyük a ránk bízott emberek sorsát, megőrizzük a Békés megyében példaértékűen kiépített szociális ellátó rendszernek az értékeit.

Tanulhatunk a múltból, a ránk bízott idős emberek bölcsességéből, erőt meríthetünk élettörténeteikből, mely arról tanúskodik, hogy a nehézségeket akarattal, szorgalommal, hittel le lehet, és le is kell küzdeni.

2012. január 1-jétől az állam vette át a megyék konszolidációja keretében a megyei önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi, oktatási, szociális, ifjúságvédelmi, közművelődési intézményeket és gazdasági társaságokat, alapítványokat, valamint a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi intézményeket, azok adósság állományával együtt - az Országgyűlés novemberben elfogadta az erre vonatkozó törvényt. A végrehajtásról szóló kormányrendelet rendelkezett a megyei intézményfenntartó központok (továbbiakban: MIK) felállításáról is. A MIK-ek önállóan működő és gazdálkodó szervek, legfontosabb feladatuk a megyei önkormányzatoktól átvett intézmények fenntartása és működtetése volt. Az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény értelmében 2013. január 1-jétől a fogyatékos, a pszichiátriai és a szenvedélybeteg személyek átmeneti és tartós bentlakást nyújtó ellátásának megszervezése és az intézmények fenntartása is állami kötelezettséggé vált. Az átvett intézmények állami fenntartói és módszertani támogató feladatait a 316/2012. (XI. 13.) Kormányrendelet alapján, 2013. január 1-jétől a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság látja el.

Intézményünk fenntartója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Békés Megyei Kirendeltsége.

A Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum 2012. április 01-től önállóan működő költségvetési szervvé alakult át.

Intézményünk székhelye és telephelyei földrajzilag Békés megye északi területét fedik le, de az egész megye területéről fogadjuk a szolgáltatásainkat igénybe venni szándékozókat.

A Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum békési székhelyén, és 4 telephelyén fogyatékos személyek és időskorú személyek ellátását végezzük. Oldalainkat böngészve naprakész információhoz juthat szolgáltatásainkról, megismerheti az intézmény főbb adatait, telephelyeink elhelyezkedését, elérhetőségeit, betekintést nyerhet galériánkban az intézmény tárgyi feltételeiről, a mindennapi életünkről.

Tájékoztatást nyújtunk a bekerülés és az ellátás feltételeiről, az intézményben fizetendő térítési díjakról.

Lehetőséget biztosítunk arra, hogy az intézményi felvételhez szükséges dokumentációkat letölthesse, előzetesen rendelkezésre áll az ön részére az intézmény házirendje, továbbá a beköltözéskor az intézmény és a lakó között megkötésre kerülő „Megállapodás” mintája.

Ha segíteni szeretne, szíveskedjen az „Alapítvány” menüpont alatt tájékozódni intézményünk alapítványairól, az oda befizetett minden egyes adományt az érintett telephely működésének segítésére fordítja a támogatott alapítvány.

 Végezetül pedig kellemes böngészést kívánva arra kérem a tisztelt látogatókat, hogy írjanak, keressenek bennünket bizalommal, munkatársaimmal, felkészülten, elhivatottan arra törekszünk, hogy lakóink teljes körű ellátását biztosítva épületeink otthonként funkcionáljanak mindannyiunk megelégedésére.

Seeberger Netta

igazgató